Zárvatermők kertje

konyv
Akad-e súlyosabb feladat halandó emberként, mint az elengedés? Cser Kovács Ágnes első könyvének hősnőjét veszteségek sora fenyegeti: munkahelyéről kirúgják, rákban haldokló édesapját hosszú évek óta megszakadt kapcsolatuk ellenére kísérni próbálja utolsó napjain, miközben régóta orvosi csatatérre emlékeztető méhe a sokadik, talán utolsó harcát vívja, hogy életben tartsa megfogant embrióját. Az egyre nehezebb napok egyetlen kapaszkodóját az otthon szerkesztett-rendezgetett szövegek jelentik. Az elbeszélő minden egyes megnyitott és munkába vont fájllal újabb és újabb sorsokat nyit föl, a több generációból megszólaló hangok és elmesélt életutak pedig a saját helyzetét is másképpen világítják be. A mozaikokból építkező kötet utolsó fejezete a vakuhoz hasonlóan villantja elénk nemcsak a fejezetek összefüggéseit, de azt is: nem biztos, hogy az marad velünk, amibe a legjobban kapaszkodunk, hanem amitől képesek voltunk búcsút venni.

Tóth-Czifra Júlia


Gyakran Ismételt Kérdések (GYIK) a Zárvatermők kertjéről
Miről/Kiről szól?
Egy Kocsis Katica nevű nőről, aki kétségbeesetten vágyik arra, hogy gyereke legyen, aláveti magát a lombikprogramnak, miközben tüdőrákban haldokló édesapját látogatja a kórházban. Szülei szenvedélyes szerelméről, és a nagyszüleiről, akik megélték az 56-os forradalom leverését, és a kommunizmus legsötétebb éveit. Gyerekeikről és unokáikról, akik mind megszenvedték saját történetüket, és egyikük sem az, akinek látszik.
Mikor és hol játszódik?
Az 1920-as évek vidéki Magyarországán, egy árvaházban indul a történet, a ’80-as évek lakótelepi tízemeleteseiben folytatódik, napjaink nagyvárosaiban ér véget. A panelben sokféle nemzet, vallás, politikai hovatartozású lakó él szoros közelségben egymással. Elkísérheted hőseit az Abortuszbizottság elé, felemelkedhetsz egy ötven méteres kosárba, hogy a kalandvágyból a mélybe vesd magad, és megjárhatod szereplőivel a klórszagú kórházi folyosók poklát.
Kiknek ajánljuk?
Azoknak, akik nem félnek kimondani, mit gondolnak a világról, de azoknak is, akik meg az elhallgatás erejében hisznek. Azoknak, akik rajonganak a szenvedélyes szerelmi történetekért, és nem riadnak vissza attól, ha azok rossz véget érnek. Azoknak, aki hisznek abban, hogy a sorsunk - minden nehézség ellenére - a saját kezünkben van.
Miért olvasd el?
Mert ha elolvasod a Zárvatermők kertjét, másként nézel magadra és azokra, akiket úgy tartasz számon: a családom.

A Zárvatermők kertje című regény kapható a Libri és a Líra boltjaiban, megrendelhető a bookline.hu és a libri.hu oldalakon, ugyanott elérhető E-book változata is.


  1. Kenyeres Zoltán tanulmánya az ujiras.hu-n és a Magyar Naplóban: http://ujiras.hu/2023/03/05/cser-kovacs-agnes-zarvatermok-kertje-kenyeres-zoltan-zarvatermok-kertje/
  2. Deczki Sarolta tollából: Kritika, recenzió az Élet és Irodalomban
  3. Földes Györgyi kritikája a gyorimuhely.hu-n: https://gyorimuhely.hu/2023-2/
  4. Mosza Diána interjúja a Prae-ben: Bezárt testek - kitárt lelkek címmel
  5. Farkas Zoltán recenziója a HVG-ben a Zárvatermők kertjéről: Recenzió
  6. Beszélgetés az ORF burgenlandi stúdiójában. Megtisztelő, hogy beszélhettem a Zárvatermők kertjéről az ORF burgenlandi stúdiójában, Eisenstadtban. Hálásan köszönöm Bányi Krisztának, hogy meghívott, alaposan felkészült és még az új kéziratról is kérdezett... Lesz majd egy hosszabb podcast is nemsokára. Itt a cikk és benne a rádióinterjú részletei: https://volksgruppen.orf.at/magyarok/stories/3194058/
    A teljes hanganyag: Podcast
  7. Könyvbemutató a Weöres Sándor Színházban, beszélgetés Pölös Jánossal. Közreműködtek Németh Judit színésznő, Bujtás Ervin dalszerző, előadó. (2022 október 24.)
  8. Könyvbemutató Budapesten, az Írók Boltjában. Beszélgetés Deczki Saroltával és Mészáros Sándorral. (2022 október 19.)
  9. Interjú a Zárvatermők kertjéről.